Szia! Noémi vagyok,
Lifestyle fotográfus és kreatív örökmozgó.
A portré, páros, családi és esküvői fotózások állnak hozzám a legközelebb, de bármilyen fotózásban benne vagyok!:)
A fotózás nálam nem csak a képek elkészítéséről szól. Igyekszem mindig a megismételhetetlen, egyben természetes pillanatokat elkapni, élvezetessé tenni a fotózást számodra is, egy jót beszélgetni és emellett pedig maradandót alkotni.
Már gyerekként lenyűgözött a művészetek világa: a világ, ahol a művészek arra törekszenek, hogy valami maradandót és csodásat alkossanak. Ezért is kezdtem el fotózni: meg akartam örökíteni az elmúló pillanatokat.
A Budapesti Gazdasági Egyetemen végeztem közgazdászként, de az egyetem mellett továbbra is folyamatosan fotóztam, és 2021-ben végeztem el a fotográfus és fotótermék-kereskedő szakmámat.
Budapesten élek, de szeretek utazni, így a távolság nem fog közénk állni, illetve a külföldi fotózások is szóba jöhetnek, nyitott vagyok mindenre! :)
Az évek során rengeteg tapasztalatra tettem szert, és csodálatos fotózásokon vehettem részt. Az egyetemi tanulmányaim során pedig rengeteget tanultam az ügyfél-menedzsmentről, a kommunikációról, a vállalkozások felépítéséről, illetve a szakdolgozatomat is a fiatal vállalkozókról írtam reménykedve abban, hogy majd egyszer én is az leszek. Na és hát itt is vagyok! :)
A portré, páros, családi és esküvői fotózások a kedvenceim, ezekben van a legtöbb tapasztalatom is. Ezen kívül branding fotózással vagy bármilyen mással kapcsolatban is bátran tudtok keresni!:)
Miért engem válasszatok fotósotoknak?
Számomra a fotózás egy közös élmény, ahol a valódi érzelmek és természetes pillanatok kerülnek előtérbe. Célom, hogy felszabadult, őszinte hangulatot teremtsek, így a képeitek nemcsak esztétikusak, hanem hitelesek is lesznek.
A fotózás során végig instruállak titeket, segítek ellazulni, hogy a képeken önmagatok lehessetek. Hiszem, hogy a legszebb fotók a spontán pillanatokból és a köztetek lévő kapcsolatból születnek.
Mivel a természetesség a fő irányelvem, bőrhibák finom retusálásán túl esztétikai módosításokat nem végzek. Ha időtálló, őszinte képekre vágytok vegyétek fel velem a kapcsolatot a részletekért.